Térszemle

Válasszon egy témakört az alábbi listából, majd kattintson annak a cikknek a címére, melyet el szeretne olvasni.

gyermekkorunk otthonaAz első otthonunk, a régi gyerekszoba és annak hangulata, a családi légkör, az otthoni szokások, a gyermekkorunkból bennünk megmaradt világ tudatosan vagy tudattalanul szerepet játszik későbbi otthonunk kialakításában is. A saját gyermekkori emlékeinkben szereplő otthon – bár a mi élményeink alapján jelenik meg -, tulajdonképpen a szüleink által létrehozott világot jelenti. Az ő terveik, törekvéseik szerint épült, alakult, az ott szerezett élmények, tapasztalatok pedig bennünk maradnak lenyomatként.

Otthonunk kincse

Otthonunk kincse, de talán azt sem túlzás állítani, hogy életünk kincse a nyugalom. James Allen szerint a nyugalom „az élet virága, a lélek gyümölcse”, és „minél nyugodtabbá válik egy ember, annál nagyobb a sikere, a befolyása, az ereje a jóra”. Sajnos, sok esetben pont azokkal vagyunk ingerültek, akiket szeretünk, mert velük vagyunk legtöbbet. Pedig a nyugodt, szelíd ember egész környezetét megszelídítheti.

Otthoni szerepeinkSok-sok szerepben próbáljuk ki magunkat naponta (vásárló, utas, munkatárs, szomszéd), de legfontosabb szerepeink azok, melyekben otthon kell „helytállnunk”. Ezek nem megjátszott, színpadi alakítások, hanem nagyon is valóságos, bennünket meghatározó szerepek. Bárhol járunk, mindig szülők és házastársak vagyunk, de a szülő és házastárs szerepét mégis otthonunkban „gyakoroljuk” legtöbbször. Otthonunk segíthet abban, hogy szerepünkben jól működjünk, jól érezzük magunkat a bőrünkben, illetve a velünk együtt élők is ki tudjanak bontakozni saját szerepükben.

Hétköznapok otthona

 

A hétvégi lustálkodások, a kellemes programok és együttlétek, de főként az ünnepek olyan alkalmak, amikor kisimulnak a ráncok, elülnek a gondok, és a mosolyé a főszerep. Érezzük, hogy lazábbak vagyunk, könnyebb a testünk és fogékonyabb a lelkünk. De a hétvégékből és ünnepnapokból van kevesebb…

 

álomotthon

 

A magazinok álomotthonai többnyire hatalmas, fényűző villák, csupa luxustárggyal és –felszereléssel, pedig a legtöbb ember ennél sokkal egyszerűbb, és visszafogottabb otthont képzel el magának. Mire vágyunk, amikor elképzeljük a tökéletes otthont? Miért ennyire különbözőek az igényeink?

Alkategóriák

a világról és otthonunkról

feed-image rss

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem