Sokat írtam már arról, miként lehet olyan otthonunk, ahol minden saját igényeinkhez, elvárásainkhoz igazodik, és a családtagok szeretetben, harmóniában élhetnek, de vannak olyan speciális esetek, amikor kicsit nehezebb megteremteni magunk körül az egyensúlyt. Ahol több generáció él együtt, ott könnyebben adódhatnak konfliktusok, többet kell alkalmazkodni, még az is előfordulhat, hogy olyan dolgokról kell lemondanunk, ami nehezünkre esik, ez pedig feszültséget okoz. Mit tehetünk, hogy könnyebb legyen az együtt élés?
Az az igazság, hogy alkalmazkodás és kompromisszumok nélkül nem lehet együtt élni. Az viszont nagyon fontos, hogy úgy alakítsuk ki a saját szabályainkat, a családi rendszert, hogy ne mindig ugyanannak a személynek kelljen háttérbe szorulni, idomulni – másvalaki(k) kedvéért.
Régen nem volt szokatlan, hogy több generáció élt együtt, és ezek az otthonok jól működtek. Ma is vannak, akik a szerepek és feladatok megosztásával, egymást segítve és támogatva lakják közös otthonukat, de jellemzőbb, hogy valamilyen kényszer (nincsen más megoldás) miatt kerülnek egy háztartásba szülők, gyermekek, unokák.
Gondoljunk bele, mennyire más a gyermek ritmusa a szülőjéhez képest, ez még szembetűnőbb a gyermek és nagyszülője között! Több helyen találkoztam azzal a megoldással, hogy a nagyszülő osztozkodott a szobán unokájával. A szülők még meg is állapították, milyen jól megvannak, milyen csendes, szófogadó a gyermek, és milyen ügyesen alkalmazkodik. Valóban fontos a nagyszülő tisztelete, öröm látni, ha a kis unoka figyel az idősebbekre, de nem elvárható, hogy egy kisgyermek minden napját így élje! (Főleg, ha a mama vagy a papa beteg, ápolásra szorul, hiszen a gyermek bevonódik, és nem marad többé gyermek-státuszban.) A nagyszülőnek is az a jó, ha együtt lehet a családdal, hasznosnak érzi magát, van társasága és feladatai, de ha elfárad, akkor van hová elbújnia – egyedül.
Egy kicsi lakásban nehezebb megoldani, hogy a családtagok a személyes és a közös területeket „optimálisan” osszák fel egymás között, mégis meg kell próbálni, közös érdek. A gyerekeknek elsősorban a szüleikre van szükségük, az ő közelségük a fontos. Ők közösen alkotnak egy rendszert, akkor is, ha velük él még valamelyik nagyszülő.
Fontos, hogy már a kezdetektől úgy használják az együtt élők a teret, azaz az otthont, hogy legyenek szabályok, melyek a szokások, elvárások és igények között segítik fenntartani az egyensúlyt. Legyen egy stabil kerete az együttélésnek, de ne legyen rugalmatlan, merev, átjárhatatlan! Se a szülő, se a gyermek, se a nagyszülő ne legyen „elnyomott” helyzetben! Ha a nagyszülő minden délután pihenni szokott, akkor gyermekeinkkel ebben az időszakban tanuljunk, vagy vigyük őket játszótérre, udvarra! Ezek nem különleges praktikák, hiszen akkor is így éljük a hétköznapjainkat, ha nem generációk élnek együtt, csak több ember esetében nyilván több szervezést, odafigyelést kíván a dolog.
http://www.tutiszoba.hu/terszemle/eletmod/271-generaciok-egyutt#sigProGalleria8180b0b7cb
Úgy gondolom, a figyelem, türelem, empátia képességére csak otthon tudunk szert tenni. A simogatást, a kedves szavakat, a segítő magatartást is családunkban tanuljuk, majd mutatjuk példaként gyermekeinknek, unokáinknak. Idős emberek, fiatalok, és gyermekek együtt élése nem mindig könnyű, de ha nyitott szívvel, a másikra figyelve, intelligensen tesszük a dolgunkat, sokat tanulhatunk. Szervezést, logisztikát, kreativitást mindenképpen!
Laky J. Eszter
Kapcsolódó cikkek:
