DombházZsizsik és Moly (azaz Eszter és Achi) neve már sokak számára ismerős lehet, épülő dombházukról saját honlapjukon (www.zsizsikesmoly.hu) osztják meg tapasztalataikat, élményeiket. Legtöbbször a házat érintő kérdésekkel keresik meg őket: tervezési, technikai, kivitelezési, illetve költségvetéssel kapcsolatos információkért. Bevallom, engem jobban érdekelt, vajon hogyan alakul egy dombházban az ember és környezetének a kapcsolata, miért esik a választás egy ilyen otthonra, és milyen elvárásokkal a zsebükben készülnek majd tulajdonosai a beköltözés pillanatára? Az interjúból kiderül, hogy amit mi különleges épületnek gondolunk, az igazából nagyon is természetes életterévé válik majd két nagyon kedves és szimpatikus embernek.

Interjúm Eszterrel, azaz Zsizsikkel:


Elmesélnéd, mi volt a dombház ötletének az alapja?

"Ennek története régre nyúlik vissza. Kb. 15 éves voltam, amikor az egyik szomszédos falu határában elkezdtek felépíteni néhány dombházat. Később, első generációs forradalmárokként indult elgondolással, félúton el is akadtak a kivitelezéssel. Mi, gyerekként, sokat jártunk arra, és a félkész épületekben bolyongtunk, játszottunk. Ez mély nyomott hagyott bennem, a lakótér, mint forma kialakításával kapcsolatban. Az említett házakban egyébként azóta már laknak.

Aztán egy nyaralás alkalmával, Lanzarotén találkoztunk César Manrique épületeivel. Ezen a vulkanikus szigeten ő olyan lakó- és élettereket alakított ki, amelyekhez például a kiömlött láva által hátrahagyott, földben lévő magmakamrákat használta. Elvarázsolódtunk a "földben élés" gondolatától. Végül, amikor a férjemmel házépítésre szántuk el magunkat, sok lehetőséget végigvettünk. Amikor lefutottuk a szokásos passzívház-köröket, és kifogytunk az ötletekből, eszembe jutottak azok a házak 20 évvel ezelőtt. Átbeszéltük a dolgot, és nem volt kérdés, hogy dombházunk lesz."

Ezek szerint több olyan pozitív hatás, élmény is ért Benneteket, ami alapján belekezdtetek ebbe a nem mindennapi házépítésbe. Arról tudnál mesélni, hogy melyek voltak azok az elképzelések (tárgyi és életmódbeli is), melyeket mindenképpen szerettetek volna a saját dombházatokban is megvalósítani, amiben biztosak voltatok már a konkrét tervezés előtt is?

"Igen, volt néhány ilyen, ezért is akadtunk el a hagyományos házak nézegetésével. No, nem azért mert azokban nem megvalósíthatóak ezek az elképzelések, hanem azért, mert a kocka, mint élettér volt az a dolog, amivel nehezen tudtunk mit kezdeni. Szerettünk volna egy olyan nyugodt környezetet, ami szervesen (és itt most e szó valódi jelentését értem) tud összekapcsolódni velünk és a környezettel, egyfajta kapocsként, hídként funkcionál, ami visszavezet a gyökerekhez. Ez egy dombház esetében több értelmezésben is igaz...



A részleges önfenntartás, a ház függetlenítése is szerepelt a tervek között, már amennyire ezt a környezet engedi. Ez a ház saját tulajdonságaiból adódóan egészen más ritmusokhoz igazítja az embert. Nem képviselünk ebben szélsőségeket, nem is szeretnénk. Inkább csak útjelzőként használjuk a tudást, amit összegyűjtöttünk. Számunkra az otthon nem arról szól, hogy végtelennek tűnő órákat töltünk multi-bútoráruházakban, hogy megleljük a tökéletes konyhaszekrényt. Ez tőlünk nagyon távol áll. Ebben a házban az önmegvalósítás hatványozottan lesz igaz - mindegy, hogy egy fogasról vagy egy komplett gardróbról van szó. A polcok, szekrények jó részét betervezett falfülkékkel oldottuk meg, éppen ezért. Olcsóbb, gyorsabb, jobb. Egyszóval elmondható, hogy olyan otthont szerettünk volna, ami mind formavilágát, mind kialakítását tekintve természetközeli, ami kreativitást, és más nézőpontot, berögzöttségektől való elszakadást igényel - bár ez tulajdonképpen minden élettérre igaz lehetne...”

Valahogy úgy kell Benneteket elképzelni, hogy jövet-menet gyűjtögettek, és mindent elraktok, amire esetleg később szükségetek lehet, vagy majd az elkészült házba fogtok célirányosan keresgélni?

"A kettő között. Nem gyűjtögetünk, hogy majd talán valahová felhasználjuk, de nem is a ház elkészülte után kezdünk célirányosan keresni. A fejünkben már létezik az egész, azt már csak össze kell hozni a valósággal. Pontosan tudjuk, milyen színű lesz a fal a nappaliban, milyen függönyök lesznek a télikertben, milyenek lesznek a polcok, azokra az ajtók. Esetleg apróbb dolgok néha útközben egy jobb ötlet hatására kicsit változnak, de a lényeg ugyanaz marad. Van már függönybojt, pedig még nincs függöny és karnis, sőt, még a vakolat sincs a falon. Vannak már falikarok és éjjeli lámpák, nemsokára a szőnyegeken kezdek el dolgozni. Sok dolgot magunk készítünk, ahelyett, hogy megvennénk - ettől az még nem lesz rosszabb, sőt... Csendes estéken leülünk és rajzolgatunk, beszélgetünk, tervezgetünk. Van egy nagyméretű füzetünk, amibe az ötleteinket rajzoljuk le. Most, a vakolás előtt, minden helyiséget megrajzolok a füzetben, és ráviszem a falakra azokat a motívumokat, amiket szeretnénk majd oda elkészíteni kavicsokból. Ehhez majd szobánként kiválogatom és lemosom a kavicsokat. De az is előfordult, hogy a Dunakanyarban sétálgatva csodás uszadékfára bukkantunk, beraktuk a kocsiba, hazahoztuk, mert tökéletes lába lesz majd az egyik asztalnak.

Hiszek abban, hogy nem mindig van létjogosultsága a lapra szerelhető bútoroknak. Ebben a házban például egy sem lesz belőle, és nem csak azért, mert nem sok egyenes fal van benne. A természet adta lehetőségek sokkal kedvesebbek, lágyabbak, szelídebbek, mégis változatosabbak, mint a határozott vonalak és az éles sarkok. Ez a szelídség hiányzik az életünkből és annak a képessége, hogy ne akarjunk minden napot változatlannak, rendezettnek tudni, hiszen úgyis minden nap más. Merjük hagyni a dolgoknak, hogy olyanok legyenek, amilyenek valójában - nekünk is ennyi lenne a dolgunk. Ez az Élet."

A házról készült fotókon is láthatják az olvasók, hogy nagyjából milyen lesz a belső tér. Pár szóval kiegészítenéd?

"A ház belső tereinek kialakításakor szempont volt az, hogy egy centrális térbe nyíljon minden, a helyiségek nincsenek egymástól messze, legyen együtt mindenki - ez fontos. Ugyanakkor fontos a saját tér meghagyása is. Sokan, akik - azt gondolom, ebből a szempontból némileg szélsőségesen gondolkodva kezelik az élettér kérdését - kérdezték, minek teszünk be ajtókat - hát, éppen ezért. Kell az, hogy az ember - legyen kicsi vagy nagy, fiatal vagy öreg - néha magára húzhassa a takarót, és azt mondja: - most magammal vagyok. Ezt hagyni kell, és ennek tiszteleteként kezeljük az ajtókat a házban, nem valamilyen elbarikádozó eszközként tekintünk rá. Minden nézőpont kérdése. És minden ajtót ki lehet nyitni, ha akarjuk..."

Most elsősorban még az építkezés, készülődés, az ötletelés tölti ki a napjaitokat, de vajon milyen lesz egy átlagos napotok a kész házban?

"Olyan kérdést tettél fel, amin már én is sokat gondolkodtam... Elképzelni, hogy elkészült, hogy nincs több hivatásszerű aggódás és tennivaló - igen, ez a nap is eljön majd. Több mint két nagyon nehéz év távlatából nézve, sokat tanultunk a körülöttünk zajló eseményekből, és ezek sok-sok választ adtak ahhoz, hogy egyre közelebb kerüljünk a valódi önmagunk felé vezető úton. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy egy építkezés vagy szétszedi, vagy összetartja a házasságokat. Most már én is értem, miért. Mindegy, hogy az ember mit épít - dombházat vagy csak egy sziklakertet, mindenben önmagát akarja megvalósítani valahogyan. Ez pedig akkor lesz olyan, amire mindig is vágytunk, ha legbelül ez már stabil lábakon áll. Önmagunk próbája minden ilyen helyzet, s ezáltal a környezetünkhöz fűződő kapcsolatainké is. Így, ezek a végén vagy felbomlanak, vagy valódi megértésekkel és tanulságokkal megtöltve, stabilan mennek tovább. Számunkra ilyen volt ez az építkezés.

És igen, egy napon ebből egy otthon lesz, ami már nem arra fog bennünket emlékeztetni, ami történt, hanem arra, hogy megerősödve élünk a jelenben. S hogy mit csinálunk majd akkor a mindennapokban? Azt hiszem, elhozza az Élet majd a válaszokat erre. Persze vannak hétköznapi terveink, mint kis családunk létszámbővítése, a hatalmas kert adta lehetőségek valódi kihasználása - ez önmagában rengeteg munka, mégsem szövögetünk nagyszabású terveket. Azokról már tudjuk, hogy nem működnek. Inkább szeretnénk képessé válni arra, hogy felismerjük, amikor valami változás készülődik és merjünk dönteni.

Szóval, ha majd egy év múlva újra megkérdezel erről, akkor talán többet tudunk már mondani."

Köszönöm az interjút Eszternek és Achinak, végtelenül őszinte, bölcs, és hasznos gondolatokat kaphattunk Tőlük. Otthonteremtésük példaértékű, és nem csak azok számára, akik dombházban képzelik el az életüket. Álmok és valóság, állandóság és változatosság, folytonosság és megújulás teljesen természetesen, józanul, harmonikusan van jelen életükben és készülő otthonukban. Remélem, írhatok a jövőben még Róluk – nektek.

Laky J. Eszter

A képek forrása, tulajdonosa:

Eszter és Achi honlapja
Facebook-on is kövessétek őket itt
Otthonukról a YouTube-on videót is találtok itt
Eszter ékszereket is készít, itt megcsodálhatjátok

Van véleményed, tapasztalatod? Szólj hozzá Te is!

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2015
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem