rugalmas otthonAz alábbi cikkben bemutatott lehetőség nem csak ingatlanpiaci szempontból előnyös, hanem az otthonnal szembeni elvárásainkat is nagyszerűen támogatja. Érdekes, hogy míg a többgenerációs házakra egyre kisebb az érdeklődés, az egymás melletti kisebb lakások pszichológiai szempontból is jobban kiszolgálhatják tulajdonosaikat. Hogy miért?


•    Együtt és mégis külön
Egy fedél alatt egy családi házban két vagy több generációnak inkább érezhető a „közösen” (nem külön) érzése, mint egy társasházban két egymás melletti lakásban. Ha társasházban laknak egymás mellett a családtagok (mondjuk szülő és fiatal felnőtt gyermeke), igaz, hogy fizikailag közelebb vannak, mint mondjuk egy családi ház két szintjén, de mégis úgy élik meg az adott helyzetet, hogy több lakó között külön-külön szerepelnek. Az az ajtó, amin belépnek, az külön otthonukba vezet, nem egy „közösbe”. Más a tudat, más az érzés, jobban támogatja a családi kapcsolatokat.

Ha sikerül két egymás melletti lakást megvásárolni, ott akár az is megoldható, hogy az egyikből „leválasztott” szobával megnövelik a másikat, így a két egyformából is lehet igény szerint egy kisebbet és egy nagyobbat kialakítani. Ha abban gondolkodunk, hogy albérletként kiadjuk valamelyiket, az albérlők is inkább kontrollálhatók.


•    Otthon, ami alkalmazkodik életmódunkhoz, terveinkhez
Az otthonnal szembeni legfontosabb elvárásaink között szerepel, hogy otthonunk alkalmazkodjon életmódunkhoz, terveinkhez. Az igazi otthon érzése akkor fogalmazódik meg, ha úgy érezzük, adott lakás maximálisan kiszolgál bennünket, és az életünkben történt változásokhoz könnyedén igazítható.

Jó dolog költözni, és szebbre, jobbra cserélni a meglévő ingatlant, de a legjobb, ha szeretett, megszokott környezetünkben kisebb átalakításokkal folytathatjuk tovább életünket. Az otthon érzéséhez hozzátartozik a lakóhely szeretete, a szomszédokkal való kiegyensúlyozott kapcsolat megléte, ami egyfajta biztonságérzetet is jelent, és ami idővel alakul ki.  Ahhoz, hogy kialakuljon, viszont állandóság szükséges, nem folytonos költözés.

•    Egyszer mindenki megöregszik

Vannak, akik mindenáron ragaszkodnak ingatlanukhoz, hiába megterhelő a fenntartásuk, mert annyira nehezen mozdulnak, változtatnak. Főként az idős emberekre jellemző ez a fajta magatartás. Ott maradnak a nagy, igencsak felújításra szoruló házban, mert nem tudják máshol elképzelni az életüket. Sok esetben a fiatalabb nemzedék értetlenül és tehetetlenül áll a helyzethez, pedig sajnos, ilyenkor már legtöbbször késő próbálkozni. Addig kell változtatni, amíg tudunk, és amíg belátjuk, hogy otthonunk meddig szolgál ki bennünket, és mikor válik teherré. Fenti konstrukció minden élethelyzetben és életkorban igényeinkhez igazítható.

Fontosak az érzelmek, amelyekkel megtöltjük otthonunkat, de a tudatosan megválasztott, igényeinkhez, terveinkhez, életmódunkhoz formálható otthon fogja leginkább kiállni az idő próbáját. És pont ezért fogjuk szeretni is.

Laky J. Eszter

Kapcsolódó cikkünk:

Ahány ember, annyi költözés

Képek forrása:

https://blsciblogs.baruch.cuny.edu/art4900s09/author/mp041692/
http://styleburb.blogspot.hu/2011/04/family-room-let-fun-begin.html
http://www.dblinteriors.com/?attachment_id=536

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem