Home staging - étkezőJó étvággyal enni csak szép környezetben lehet. Ha vendégeket várunk, igyekszünk az ebédet, vacsorát gyönyörűen tálalni. Elővesszük a szép étkészletet, hozzá illő szalvétát készítünk a tányérhoz, ételeinket pedig ízléses paradicsomszelettel, petrezselyemlevéllel vagy egyéb ínycsiklandó dekorációval díszítjük. Jobban „eladható” amit főztünk, ha figyelünk a külsőségekre is. Adjuk el étkezőnket is hasonlóképpen!

régi bútorSzeretem a praktikus, új, modern bútorokat, de hiszek régi társaik lelkében is. Szükségünk van rájuk, értéket, örök szépséget képviselnek.

Dédszüleink, nagyszüleink bútorai között biztosan találunk olyan darabot, amely csempészhet egy kis bájt modern bútoraink közé. Szép, karakteres formáikkal, díszeikkel, polcaikkal, kis fiókjaikkal nagyon hangulatos kiegészítői lehetnek lakásunknak.

minták színek otthonunkbanÁltalában félünk attól, hogy többféle mintát használjunk együtt, pedig ha ügyesen kombináljuk őket, igazán játékos környezetet varázsolhatunk magunk köré. Lehet romantikus, lehet vidám, vagy éppen vagány is az összhatás. Mi is sokfélék vagyunk, egy kis bátorság pedig közérzetünkre is jó hatással lehet.

a Home staging pszichológiájaAz otthonunk érzelmeinket, élményeinket, kapcsolatainkat jelenti, egy adott helyhez kötve. Ha szeretnénk új lakásba költözni, akkor ezt a kapcsolatot kell felbontanunk, és a „kedves hely” szerepét magunkkal vinni új helyünkre. Új otthont kialakítani akkor tudunk, ha érzelmileg sikerül megválnunk az előzőtől, és ez az alapja annak is, hogy addigi lakásunktól meg tudjunk válni.

Home staging nappali

Ha ingatlant árulunk, érdemes azokra az érzelmekre, hangulatokra alapoznunk, melyeket általánosságban megkívánnak az emberek egy otthontól. Érdemes a lakás részleteit vonzóbbá tenni, ezt pedig úgy érjük el, ha a lakás különböző funkcióihoz a lehető legkedvesebb élmények érzetét próbáljuk társítani. Cikkünk folytatásában a nappalit készítjük fel eladásra.

feed-image rss

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem