Home staging nappali

Ha ingatlant árulunk, érdemes azokra az érzelmekre, hangulatokra alapoznunk, melyeket általánosságban megkívánnak az emberek egy otthontól. Érdemes a lakás részleteit vonzóbbá tenni, ezt pedig úgy érjük el, ha a lakás különböző funkcióihoz a lehető legkedvesebb élmények érzetét próbáljuk társítani. Cikkünk folytatásában a nappalit készítjük fel eladásra.


A nappalinak központi szerepe van, itt vagyunk együtt családtagjainkkal, itt látjuk vendégül a hozzánk érkezőket. Általában a vásárlás részleteiről való beszélgetés is itt történhet, tehát elképzelhető, hogy a legtöbb vizuális információt is innen nyerik (a megbeszélés közben is figyel a leendő vásárló).

Legyen minél egyszerűbb a látvány, minél kevesebb bútorral! Rejtsük el a felesleges holmikat, a szobabiciklit, a szoba összképét zavaró tárgyakat! A legtöbben a nappalijukban töltik a pihenésre szánt idejüket: itt olvasgatnak, itt tévéznek, itt fogadják vendégeiket. Legyen nyugalmat, békét árasztó, kerüljük a harsány színeket, az egymáshoz nem illő mintákat! Közvetítsük nappalinkkal azt az érzést, amit a vevő szeretne: „De jó lenne itt leülni, kényelmesen elhelyezkedni…”

Ha több funkciót lát el a nappali, még fontosabb, hogy kerüljük a zsúfoltságot! Legyen rendszer, lehessen érezni, hogy a térben szépen megférnek egymással a lehetőségek. Ha jól tálaljuk, lehet, hogy pont ez fog tetszeni a vásárlónak, azt gondolhatja, hogy a teret jól kihasználhatja a jövőben.

Legyen a nappali nagyon otthonos!
Mindegy a méret, mindegy a szín, ha egyszerű, esztétikus, áttekinthető, világos és otthonos. A lakástextíliák mindig otthonosságot teremtenek! Ha egymáshoz illő, dekoratív szőnyegek, függönyök, díszpárnák vesznek bennünket körül, akkor az mindenképpen kényelmet közvetít. Ha úgy gondoljuk, kanapéink és foteleink nem túl esztétikusak, esetleg kopottak, akkor érdemes egyszínű takaróval letakarni, és hozzá illő díszpárnákkal kicsit „feldobni”. Olyat válasszunk, amit szívesen viszünk majd magunkkal új lakásunkba.

Dekorációból a kevesebb több szabályát érdemes figyelembe venni: elég az asztalra valami kedves dísz vagy virág, aminek egyszerűségében rejlik szépsége. A szép, gondozott zöld növények látványa azt az érzést kelti, itt még a növények is jól érzik magukat. Polcainkat is érdemes rendbe szedni: ne dülöngéljenek a könyvek, és talán a porcelán szobrocskák is bekerülhetnek a szekrénybe. Ami nekünk tetszik, az nem biztos, hogy másnak is.

Van, ahol elég egy rendrakás, néhány apró változtatás ahhoz, hogy felkészült legyen nappalink az eladásra, de lehet, hogy kicsit több munka szükséges az eredményességhez.


Egy semleges, de otthonos környezetben a vásárló könnyebben engedi el a fantáziáját, mint ott, ahol az ingatlant áruló család, személy ízlése, életmódja, személyisége érezhető minden zugban. A lakástól előbb lelkileg kell megválni, utána tudjuk csak sikerrel árulni – és eladni.

 

Laky J. Eszter


Képek forrása:

1,2,3,4,5

Van véleményed, tapasztalatod? Szólj hozzá Te is!

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem