Legyen minden más!Otthonunk az állandóságot, a biztonságot jelenti számunkra, ehhez az érzéshez pedig elengedhetetlen, hogy a berendezéssel, a tárgyainkkal is egy viszonylagos állandóságot teremtsünk magunk köré. Vannak azonban olyan élethelyzetek, amikor szándékosan bontjuk meg saját környezetünket, hogy a velünk és bennünk történt változásokhoz újjáépítsük életterünket is, mert ez fog segíteni abban, hogy újból egyensúly legyen körülöttünk.

"Csak annyit szeretnék, hogy legyen minden más!" - mondta az a fiatal anyuka, aki nemrég vált el, és kisgyermekével ugyanabban a lakásban folytatja életét, ahol addig férjével élt együtt. A környezetünkhöz való viszonyulásunkat befolyásolják az ott szerzett élmények, melyek lehetnek pozitívak és negatívak is. A pozitív élményeknek örülünk, otthonunkat derűvel töltik meg, hozzásegítenek bennünket egy kedvező lelki állapothoz, kiegyensúlyozottsághoz. A kellemetlen események emlékeitől időbe telik, míg sikerül megszabadulnunk, de a környezetünk átalakításával picit felgyorsíthatjuk ezt a folyamatot. Vannak, akik új külsővel, frizurával, öltözettel vagy egy utazással "lépnek ki" előző életükből, és kezdik meg az újat, mert érzik, hogy a továbblépéshez szükségük van konkrét megújulásra is. A belső változásukat segítik egy külsőségekben is megmutatkozó átalakulással. Ez egyik részről kapaszkodó önmaguknak, de egy jelzés a külvilágnak is.

Ha változás áll be életünkben, otthonunk kialakítását nemcsak azért érdemes újragondolnunk, hogy az új létszámhoz, napirendhez, életmódhoz illeszkedjen, hanem azért is, mert segíthet feledni vagy emlékezni. A válás előtti eseményeket, a "régi életet" könnyebb hátrahagyni, ha otthonunkba lépve nem az a vizuális élmény fogad bennünket, mint előzőleg. Ha nem tudunk, vagy nem szeretnénk új lakásba költözni, de szeretnénk a rossz élményektől szabadulni, változtassunk az elrendezésen, a színeken, a tárgyainkon! Már a ténykedés is gyógyító hatású, hiszen figyelmünket a jövőre irányítja. "Most érzem igazán otthonosnak. Új tapétát választottam, a gyerekszobában is más színek vannak. Kevesebb a bútor, végre kapok levegőt." - sorolja a változtatásokat az új életet kezdő anyuka. Azt is elmesélte, eddig nemigen voltak dekorációk, most viszont készített egy fényképfalat, ahol olyan pillanatok elevenednek meg, amikor igazán boldognak és szabadnak érezte magát.


A belső boldogság eléréséhez szükségünk van arra a képességre, hogy a velünk történt eseményeket megfelelően tudjuk kezelni. A továbblépést, az újrakezdést nem csak akarnunk kell, tennünk is kell érte. Új célok szükségesek, apró lépések, melyek visznek bennünket előre. Keressük meg a pozitív, előrevivő lehetőségeket otthonunkon belül is!

Laky J. Eszter

Kapcsolódó cikkek:
- Boldogság, gyere haza!
- Gyerekszoba – válás után
- Életmódváltás otthonunkkal

 


Képek forrása

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem