a világról és otthonunkról

Olyan sok minden meghatározhatja, hogy mit érzünk otthonunkban, azon a helyen, ahol élünk. Tárgyak, színek, fények, hangulatok, de legfőképpen az élmények. Látni fogják, minden mindennel összefügg. Ha élettörténetünket meséljük, a helyszínek úgy kerülnek szóba, mint kapaszkodók: itt születtem, ide jártam iskolába, ezen a játszótéren kergetőztem, itt csókolóztam először, itt alakítottam ki első otthonomat, ebben a kórházban szültem gyermekeimet… A helyszínek eseményeket, élményeket hívnak elő belőlünk: ilyet is, olyat is. Kedveset és szomorúbbat. Kötődünk a helyekhez. Otthonunkban éljük életünket, így otthonunkhoz nagyon sok történés köthető. Vannak olyanok, amelyeket nem befolyásolhatunk, de vannak, amelyeket igen. Legyenek otthonunkban szép élmények, ezzel erősítjük saját otthonnal szembeni érzelmeinket is! Ez lehetséges? Igen!

Kislányom ma délelőtt, ahogy azt máskor is tenni szokta, kezembe adta éppen elkészült rajzát. Gyönyörű Télapó rénszarvasszánnal. „A Télapónak készítettem!” – tette hozzá óriási lelkesedéssel. „Még egy picit arra ráérünk…” – feleltem, de ő addigra már újabb rajzot kezdett el, az Angyalkának.

Ahogy kipihentük a tanévkezdést és a szüreteket, máris Mindenszentekre készülünk. Párhuzamosan bekapcsolódnak a Mikulás-csokik, és a karácsonyi akciózás. Csak én érzem úgy, hogy minden összefolyik? Hogyan lehet egyszerre készülni Halottak napjára, és Adventre? Megfűszerezve Halloween-nel.

 

Az alábbi cikkben otthoni kertészkedéshez adnak nekünk tippet: ültessünk jácintot, akár már karácsonykor virágozhat nekünk. Már ha szeretnénk…
forrás:Nők Lapja Café -  http://www.nlcafe.hu/otthon/20121010/jacint-ultetes-hagyma-karacsony/

Elképzeltem, amint a fenyőfa és a jácint illata versenyezve, egymást felülmúlva próbál eljutni szaglószervünkhöz, meggyőzve arról, hogy ő a jobb. Szinte érzem is azt az egyveleget, ami kialakulna ez esetben… Nem hiszem, hogy szükséges a karácsonyfa alá a jácint, de ez csak az én, egyéni véleményem. Szeretem a jácint illatát, a többi tavaszi virágillattal együtt – legkorábban márciustól. Addig is vannak más illataink, amivel otthonosabbá, kellemesebbé tehetjük otthonunkat.

Mitől érezzük magunkénak a lakást, vagy egy-egy helyiségét? Miért ragaszkodunk egy-egy bútorhoz? Mitől lesz pozitív töltésű egy otthon? Olyan, amiért mi is teszünk, és mi is viszontkapunk? Több dolog is meghatározhatja, az egyik ilyen tényező, ha mi magunk tervezzük és valósítjuk meg. Ha a saját munkánk van benne.

Amikor elkezdtük önálló életünket párommal, üres lakásból indultunk munkába, oda érkeztünk haza. Szőnyegen aludtunk, de jó volt. Konyhánk, fürdőnk felszerelt volt, a többit apránként vásárolgattuk. Kezdetben kölcsön bútorokkal, majd szépen lassan minden megújult körülöttünk. Kezdett a miénk lenni, megtelni élettel. Már csak az eredetileg beépített fürdőszoba nem illett a lakáshoz, és hozzánk.

kiszáradt fa

Mi csak így hívjuk, ha éppen arra sétálunk. Szép nagy ház, rendezett udvarral, közepén egy jó magas kiégett fenyőfával. Talán villám vághatott bele, de már évek óta így hívja fel magára az utcán sétálók figyelmét. Vagy az is lehet, hogy csak engem zavar? Talán a lakót nem zavarja ez a látvány? Nem, nem, azt nem tudom elképzelni…

Ma alaposan szemügyre vettem a házat, az udvart, a fát. Remélem, nem keltettem vele feltűnést. Kíváncsi voltam, milyen akadálya van annak, hogy kivágják. Mert csak kell, hogy legyen valami érv amellett, hogy még mindig ott szégyenkezik, mint Andersen fája, aki szintén szebb sorsot szeretett volna magának.

feed-image rss

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem