Együtt térMinden otthonnak van legalább egy közösségi tere, ahol a családtagok egymással lehetnek, ez a helyiség általában a nappali szoba. Itt a tárgyainkat, bútorainkat úgy rendezzük el, hogy kényelmesen, megfelelő távolságban, egymást figyelve és hallva tudjunk elhelyezkedni. A jól kialakított nappali szinte vonzza a családot, az együtt töltött minőségi idő pedig erősíti, mélyíti a családi kapcsolatokat. Együttlétre alkalmas tereket a nappalin kívül is kialakíthatunk, így megnövelhetjük annak lehetőségét, hogy családtagjainkkal lehessünk.


Azokban a lakásokban, ahol a nappalival egy légtérben található az étkező, és esetleg még a konyha is, ott a szabadidőnek a jelentős részét egymással tölthetik a lakók. A konyhai előkészületek, a főzés ideje alatt is van mód a beszélgetésre, az élmények megosztására. Az egyébként külön, magányosan végzett tevékenységekhez is társaságot kapunk, így jobb hangulatban végezhetjük a házimunkákat, vagy a napi rutinfeladatokat. A külön helyiségben kialakított konyha is alkalmat adhat az együttlétekre, ha van egy-két szék (akár összecsukható is, hogy ha éppen nem használjuk, ne foglalja a teret), vagy egy pad, amire le lehet ülni, amíg készül a sütemény, vagy amíg elkortyoljuk közösen a kávét.

Az erkély, terasz, udvar is „együtt-tér”, akár munkáról, akár szórakozásról, játékról van szó. A szabad levegőn töltött tevékenységek mindig vidámabbak, örömtelibbek, hiszen a természet közelsége, a friss levegő már önmagában is pozitívan hat érzékeinkre. Használjuk ki, amikor csak lehet!

A barátokkal elvonulós, vagy tanulós időszakokon kívül gyermekeink a saját szobájukban is szívesebben vannak velünk együtt, mint nélkülünk, és ha van egy-két plusz ülőhely (padlópárna, zsámoly, babzsákfotel, bármi más ülőalkalmatosság), akkor beköltözhetünk hozzájuk játszani, beszélgetni, akár még úgy is, hogy közben zoknit párolunk, vagy krumplit pucolunk. Minden együtt töltött idő fontos, a sok-sok negyed- vagy félóra összeadódik, és gyermekeink érzik, hogy törődünk velük, foglalkozunk örömükkel, bánatukkal.

Természetesen elsősorban nem a bútorok, hanem az együttlétre való igényünk az, ami összehoz (vagy sem) bennünket, de a lakás kialakítása, a lehetőségek, a kényelemes „együtt-terek” megalkotása segít abban, hogy ne feledkezzünk meg egymásról, és minél gyakrabban tudjunk egymás közelében lenni.


Laky J. Eszter

Kapcsolódó cikkek:

Családi fészek
Otthoni kommunikációnk
A „mindenes” szoba


Képek forrása: el mueble




 


Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2015
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem