Térszemle

Válasszon egy témakört az alábbi listából, majd kattintson annak a cikknek a címére, melyet el szeretne olvasni.

Kaposvár belváros szökőkútHa röviden akarnék válaszolni (de nem akarok :-) ), akkor azt mondanám, mindegyikre szükség van. De kezdem az elején…

Orvosi rendelőben üldögéltem, várva az orvost, akit épp kihívtak valahová. Mellettem a többi várakozó beteg magát szórakoztatva, és az időt múlatva kezdte el mondandóját, melyből majdnem még vita is kerekedett. Kezdték felsorolni utcájuk, környékük hiányosságait, egymás szavába vágva, egymást megüberelve. Göröngyös aszfalt, hiányos közvilágítás, ritkán érkező kukásautó, és sorolhatnám, de nem teszem. Mindezt párhuzamba állítva a gyönyörű belvárossal, ahol bezzeg újabb szökőkutat adtak át.

Bumeráng: generáció. Ezzel a meghatározással azokat a fiatalokat illetjük, akik kiröppennek, majd valamilyen oknál fogva (válás, hiteltartozás miatt eladott lakás) visszatérnek a szülői házba - könnyebbséget keresve. Egy pozitív eredménye lehetne a közös, könnyebb élet - munka- és tehermegosztással, de nem minden esetben sikerül. Hiszen sokfélék vagyunk, és nem egyformán alkalmazkodunk a másik ember(ek)hez. Még akkor sem, ha családtagok, rokonok.

Hónapok óta téma otthon, hogy milyen legyen az új ház. Tervezés folyik állandóan: mire mennyit áldozunk, melyik lakberendezőt bízzuk meg a nagy feladattal. Aztán döntünk, választunk, belevágunk. Elkezdődik a java - értünk. Kezdeti lelkesedésünket, pedig úgy érezzük, kötelező fenntartani. Miért is?

Mert döntöttünk. Döntöttünk helyiségekről, színekről, bútorokról, elrendezésről, magunkról és családunk jövőbeni életéről. És ráadásul mindez rengeteg pénzbe is került. Használgatjuk lakásunkat, és naponta ismételgetjük, remek döntés volt.  Elképzeljük, mennyit dicsérik majd még nekünk mások is. Büszkék vagyunk, és elégedettek.

Vagy mégsem?

 

Home staging - nappai

Okos mosópor, okos fogkrém, okos molekula… és okos lakás. Milyen az okos lakás? Az okos lakás lehet egyszemélyes otthon, családi fészek, főiskolások albérlete, magánrendelő vagy akár iroda is. Azaz: aminek a vevő szeretné. A jó lakás több lehetőséget rejt magában.

Most biztosan az jár a fejükben, hogy a saját eladó ingatlanjukban nincs lehetőség, és csak azok tudnak élni a lehetőségekkel, akik belvárosi, jó adottságokkal rendelkező lakást árulnak. Ez nem így van! Minden ingatlanban van rejtett lehetőség!


10 pszicho-tipp ingatlan eladásához:

nappaliAmióta az internet egyre több ember otthonában jelen van, azóta sokkal kényelmesebben keresgélhetünk az eladó lakások, házak, nyaralók között. Csak megnyitjuk az ingatlanirodák honlapjait, igényeink alapján kitöltjük az űrlapot, és a lakások fotógalériái segítségével máris böngészhetünk.

Úgy gondolom, aki nem befektetés céljából nézelődik az ingatlanos oldalakon, hanem otthont keres magának és családjának, annak az ingatlanról készült fotósorozat nagy segítségére lehet. Meg is győzhet (ezt szívesen megnézném), de el is riaszthat (ez borzasztó, itt nem szeretnék lakni).

Én - most, és itt - azokhoz szólnék, akik eladni szeretnének. Sokkal nagyobb jelentősége van a fotók apró részleteinek, mint azt az ingatlan tulajdonosai gondolnák.
Hiszen,…

Alkategóriák

a világról és otthonunkról

feed-image rss

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem