Kaposvár belváros szökőkútHa röviden akarnék válaszolni (de nem akarok :-) ), akkor azt mondanám, mindegyikre szükség van. De kezdem az elején…

Orvosi rendelőben üldögéltem, várva az orvost, akit épp kihívtak valahová. Mellettem a többi várakozó beteg magát szórakoztatva, és az időt múlatva kezdte el mondandóját, melyből majdnem még vita is kerekedett. Kezdték felsorolni utcájuk, környékük hiányosságait, egymás szavába vágva, egymást megüberelve. Göröngyös aszfalt, hiányos közvilágítás, ritkán érkező kukásautó, és sorolhatnám, de nem teszem. Mindezt párhuzamba állítva a gyönyörű belvárossal, ahol bezzeg újabb szökőkutat adtak át.

 

Teljesen megértem a panaszukat, de hol találjuk a tökéletes települést, ahol minden működik, és mindenki elégedett? Nem tudjuk, nem hallottunk róla. Viszont vannak nem szép belvárosok, elhanyagolt sétálóutcák, virágtalan terek. Többet is tudnék mondani.



Saját utcám és környéke sem tökéletes, de a belvárost akkor is imádom. Fiatalként, kisgyermekes szülőként örülök, hogy virágok díszítik tavasztól ősz végéig, és hogy parkos, fás területért nem kell kilométereket gyalogolni. Kedvesek a szobrok, melyekhez már szinte rutin, hogy kislányom odaszalad, megcsodálja, körbejárja. És igen, legyenek szökőkutak, ahol meg lehet állni, nézni a feltörő vízsugarakat, ami megnevetteti a kisgyerekeket. Szülők, gyerekek találkahelye egy-egy ilyen sarok, ahol lehet pár kedves szót váltani a másik emberrel, gyermekeink pedig barátkoznak, együtt szaladgálnak, vagy csípnek néhány falatot fagyitölcsérjükből a galamboknak. Jó érzés leülni egy padra, nézni a sétálgató embereket, figyelni, ahogyan a locsolóautó lépésről lépésre haladva öntözi meg a kandelábereken lógó futómuskátlikat. Hangulata van a városnak. Itt nem lehet végigsietni, csak úgy leugrani, elintézni valamit. Itt olyan, mintha valami külső erő lelassítana: Ne siess! Nem kell folyton rohanni!

Persze ha fesztiválok, rendezvények vannak a városban – az mindjárt más! Olyankor valóban minden felgyorsul, hiszen hív a színpad zenéje, a tömeg, és a lufiról sem szeretnénk lemaradni… Akkor kicsit pörgünk – együtt városunkkal. Majd másnap újból lesétálunk, és kipihenjük…

Laky J. Eszter

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem