A saját területünk - otthonOlyan sokféle gondolatot indít el bennünk az otthon szó, mégis nehéz szavakkal elmondani, mások számára elképzelhetővé tenni. Vannak otthonélmények, melyek egészen hasonlók a többi emberéhez, hiszen mindannyian megéljük a költözéssel járó felfordulást, az otthontervezés folyamatát, vagy a közös babavárást. Mégis, ha bármit felidézünk az otthonunkkal kapcsolatosan, nagyon egyedi belső képek jelennek meg előttünk. Ezek csak hozzánk tartoznak, a mi élményeink, érzelmeink. Még egy családon belül sem ugyanazok az emlékek jutnak eszébe a családtagoknak, ha megkérjük őket, meséljenek az otthonukról.


Már az is érdekes lehet, mit nevezünk otthonunknak. Akit az élet elsodort a hazájától, az talán a szülőföldjét említi otthonaként. A kisgyermek otthona ott van, ahol szülei és testvérei. Ha egész nap dolgozunk, és még vásárolni is megyünk, alig várjuk, hogy otthon legyünk, lakásunkban. Tulajdonképpen mindhárom példa az otthont mutatja be, csak más megközelítésből.

Nagyon szépeket és nagyon igazakat találhatunk mások otthon-érzéseiben is. Wass Albert csodaszép emlékeket idéz fel otthonáról, melyből megtudhatjuk, nem a (jogilag) saját föld jelenti az otthont, és az otthonunk sok-sok év távlatából is melegséggel tölti el szívünket. „Igy mondom: falunk, házunk. Pedig egyetlen talpalatnyi föld nem az enyém ottan s a ház, melyben fölnőttem, Apámé s a fák is az övék, melyeknek árnyéka jó-szelíden fölém borult sok éven át. Semmi sem enyém ott, emberek törvénye szerint. A dombok sem, melyeknek langyos tücsökzenéje annyiszor ringatott álomba, a tó sem s a békák hangja sem, mely tavasztól őszig egyetlen zsongássá szövődik minden alkonyatkor. Kitépett azóta onnan az élet, családam van s a sorsom négy fiamban szerteágazik: s mégis, ha rágondolok, otthonom az a föld. Miért?

Csitáry-Hock Tamás az otthon építéséről az alábbi gondolatokat osztja meg velünk: „Életed legnagyobb vállalkozása. Amire annyit készültél, amiről annyit álmodoztál. És mégsem otthont építettél. Csak házat. Mert az otthont nem a házban találod meg. Nem a falak között, nem a tető alatt. Valahol egészen másutt. A Másik lelkében. Ő lesz házadban az igazi otthon.

Mandel Mirjam szerint „Az otthon az érzés, hogy tartozol valahova, tartozol valakihez.

Az otthon egyik oldala a praktikusságról, a kényelemről szól (a lakás elhelyezkedéséről, a tárgyak, helyiségek meglétéről ad információt), azaz: mit és hol. Ezt egészítik ki érzelmeink: ami már a jó közérzethez, a kikapcsolódásunkhoz, kapcsolataink megfelelő működéséhez, az élményeinkhez szükségesek, azaz a hogyan.

Otthonunk akkor fog saját területünkké válni, ha velünk és értünk készül, ha figyelünk arra, ami körülöttünk történik. Vajon mi változik meg bennünk, ha átfestünk egy falat? Hogyan fogjuk megszokni, ha megszűnik a szülői háló? Hogy fogjuk magunkat érezni, ha nagygyermekünk elköltözik albérletbe? Ahhoz, hogy megtartsuk az egyensúlyt, lehet, hogy tárgyainkon kell változtatnunk, vagy életmódunkon, szokásainkon, egyet viszont biztosan nem szabad: passzívan gondolkodni magunkról és saját környezetünkről!

Otthonunk életünk legmeghatározóbb, legjelentősebb helyszíne, érdemes hát tudatosan tervezni, építeni, alakítani, és benne tudatosan élni! Lev Tolsztoj szerint „Boldog az, aki otthon boldog”. Legyünk boldogok otthonunkban, akkor azok leszünk otthonunkon kívül is!

Laky J. Eszter

Kapcsolódó cikkek:
Életmódváltás otthonunkkal

Képek forrása:

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem