Önkifejezés otthonunkbanÉrzelmeinket, gondolatainkat, és egész önmagunkat kifejezni nem csak verbálisan tudjuk. Jó eszköze lehet önkifejezésünknek hajviseletünk, öltözetünk, mozgásunk, a testünkön lévő tetoválások, ékszerek, de munkánk is. Létünk fő mozgatója, hogy valamilyen módon kifejezhessük magunkat, a bennünk lévő erőt, képességeket, készségeket felszínre hozzuk, megmutassuk. Otthonunk az énünk kiterjesztése, ezért szintén alkalmas arra, hogy rajta keresztül magunkat is kifejezzük.


Önkifejezésünknek sok esetben úgy érezzük, gátja a beszéd, hiszen nagyon nehéz szavakkal bemutatni azt, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, mi él bennünk. Nem szeretjük, ha konkrétan kell megfogalmazni saját lényünk legfontosabb jellemzőit, összetevőit, és örülünk, ha ezt elvontabb módon mégis meg tudjuk mutatni. A tánc, a mozgás, vagy a különböző művészetek olyan kreatív formák, melyeken keresztül könnyebb lehet kifejezni önmagunkat.

Otthonunk a mi világunk, konkrét, és elvont értelemben is. Egy olyan kis világ a nagy világunkban, ami pont attól lesz igazán sajátunk, hogy a mi ízlésünk, elvárásunk alapján készül. Csak akkor leszünk benne teljesek, ha érezzük magunk körül a harmóniát, azaz: ha olyan a tér, mint amilyenek mi magunk vagyunk/ illetve ami kiegészít bennünket.

Otthonunk tervezése, alakítgatása nagyon jól meg tud bennünket mozgatni. Színekről, fényekről, tárgyakról, távolságokról kell tudásunk, érzelmeink, intuícióink alapján dönteni, de úgy, hogy közben figyelnünk kell a (1) fizikai összetevőket, (2) magunkat, és saját attitűdjeinket, illetve a (3) velünk együtt élőket, a közös igényeket is. Ezeknek a folyamatoknak egy része tudatos, hiszen struktúráról, rendszerről kell gondolkodnunk, másik része viszont igazi szárnyalás, szabadság, kreativitás.

Arról, hogy otthonunk is egyfajta önkifejezési csatorna, többféle tapasztalatunk is lehet. Aki nincsen összhangban magával, problémáit nem tudja megoldani, és nehezen tud a külvilágra koncentrálni, az általában saját életterét is elhanyagolja. Mivel a környezet és a személy egyaránt hatnak egymásra, érdemes az otthon kialakítását, mint önkifejezési módot akár valamiféle terápiás lehetőségként is kihasználni. Amint elkezdünk a környezetünkről gondolkodni, és érte tenni, már önmagunkért is tettünk néhány lépést. A lakberendezés önmagában nem oldja meg a problémánkat, de segíthet abban, hogy pozitív élmények érjenek bennünket. Már a gondolatok (melyek a jobb közérzethez vezető megoldást keresik) is jótékonyak lehetnek, hiszen nem a problémára gondolunk. A tettek még fontosabbak, hiszen evés közben jön meg az étvágy, és lépésről lépésre láthatóvá válik, hogy mit tettem otthonomért, magamért. Az új környezet (felújítás, átalakítás) mindenkit kicsit feltölt, de fontos, hogy ne csak az újdonság ereje hasson, hanem az új tér valóban, hosszabb távon is támogató, kellemes maradjon.


Otthonunk választott színeiben, formáiban, mintáiban, tárgyaiban, elrendezésében mi magunk is benne vagyunk. Nagyon fontos, hogy saját életterünk kialakítását ne bízzuk másra, ne hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk (mások elképzelései valósuljanak meg)! Kérjünk szakembertől segítséget, beszéljük át a lehetőségeket, de a döntés legyen mindig a miénk!

Laky J. Eszter

Képek forrása:
1,2,3,4,5,6

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem