fény az otthonunkban lakásunkban„Nap szülte a fényességet,
Fényesség a békességet,

Békesség a világokat,
Sétálgató csillagokat, (…)”
(Részlet Szirmay Endre Ragyogtató című verséből)

Ha napkeltekor kicsit megállunk, és megfigyeljük, hogyan kezdik a sötét tárgyak sorra megmutatni színüket, csodálatos élményben lehet részünk. Nyáron, amikor magasan jár a nap, minden szikrázik, ragyog, ettől mi is vidámabbak, élénkebbek leszünk. Ha esti sétára indulunk, az utcai lámpák és kirakatok fényei, a házak ablakából kiszűrődő fények, az éjszakai égbolton a csillagok már egy nyugodtabb, visszafogottabb légkört teremtenek körénk.

A fény a legkülönbözőbb módon tudja befolyásolni hangulatunkat – otthonunkban is.

 

Az ablakokon át beáradó természetes fény mellett szükségünk van mesterséges fényre is, és nem csak azért, hogy könnyebben tudjunk tájékozódni, illetve megtaláljuk, amit keresünk, hanem közérzetünkre gyakorolt pozitív hatása miatt is.

A hangulat nem azonos az érzelemmel, nem olyan specifikus és nem olyan intenzív, viszont elhúzódó, a napi cselekvéseinket is kíséri. Pont ezért érdemes otthonunkban (hiszen itt töltjük a legtöbb időt) megkeresni azokat a lehetőségeket, melyek hangulatunkra pozitív hatással vannak. A fény jótékony hatását szinte minden otthon végzett tevékenység alkalmával kihasználhatjuk. Amíg elegendő a természetes fény, abból táplálkozzunk: húzzuk el a függönyöket, engedjük be a napfényt. Ahová kevesebb jut a természetes fényből, oda mindig világos bútorokat válasszunk, és keressük meg a megfelelő kiegészítő fényforrást. Ha a teljes helyiséget szeretnénk megvilágítani, szórt fénnyel tegyük, ha csak adott területre szeretnénk fókuszálni, irányított fényt válasszunk. A fény mennyiségével mindig válasszuk az arany középutat, a sok fényt nem minden esetben érezzük kellemesnek.


A meghitt családi vacsorákhoz, a közös beszélgetésekhez elegendő a tompább megvilágítás is, a csillár fölülről érkező kör alakú fénysugara összefogja az együtt ülőket. Választhatunk több, apróbb fényforrást is, de ezeket is úgy érdemes elhelyezni, hogy bennünket öleljenek körül.  A hálószobában szintén nem szeretjük a vakító fehér fényt, válasszunk inkább hangulatvilágítást, színes LED izzókat, utóbbi dekorációs elemként is működik. A világítótestek küllemükkel is hatnak ránk: keressünk esztétikus, otthonunk stílusához illő lámpákat! A gyerekszobába csodálatos hangulatot teremthetünk festett üvegből készült lámpákkal, melyek közelebb hozzák a mese világát, és meghittebbé varázsolják azokat a pillanatokat, melyek az elalvás előtti szülő és gyermek együtt töltenek.

A fény, a fényesség, a ragyogás, csillogás pozitív töltetű szavaink, gondolatban boldogsággal, melegséggel, belső kisugárzással, harmóniával társítjuk őket.

Bár ma már a legmodernebb lámpák közül válogathatunk otthonunkba, a pislákoló gyertya vagy mécses hangulatát mégsem tudják helyettesíteni. Válasszuk ki mindig a legalkalmasabb fényforrást magunk köré! Legyenek „ragyogó” napjaink otthonunkban!

Laky J. Eszter

Képek forrása:

1,2,3,4,5,6,7

Van véleményed, tapasztalatod? Szólj hozzá Te is!

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2015
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem