életmódiVannak, akik életüket folyamatosan, egymásra épülő apró tervekre, és hozzá kapcsolódó célokra bontják, az élet hétköznapi tennivalóit is beleszámítva. Ők azok, akiknek asztali naptáruk van, a táskában határidőnapló, és még a telefonjukba is emlékeztető jegyzetek. Mindent feljegyeznek, a gyerekek óvodai programjaitól a gázóra-állás bediktálásának esedékes időpontjától kezdve mindent. De igaz ez a munkára, családi programokra is. A másik típusba tartoznak, akik teszik a dolgukat pillanatról pillanatra, és nyugtázzák, ha valamit sikerült befejezniük. Amit nem, azon sem bánkódnak, majd holnap…

Én az első csoportba tartozom, bevallom, másként nem biztos, hogy tudnék élni. Fontos, hogy mindig lássak előre, fontos, hogy mindig legyenek terveim, fontos, hogy minden nap legyen időm összeszedni a gondolataimat, és ezt szeretem nyugalomban megtenni. Ilyenkor egy kávéval, vagy teával leülök, és jól érzem magamat. Reggel korábban kelek, hogy végig tudjam gondolni a napomat, dolgozgatok, és este ugyanígy elhelyezkedem, még egy kis munka, és lezárom a napot. Kellemes érzés, hogy lecsendesül minden, és még a fáradtságot sem érzem. Nagyon hiányozna, ha ezt nem tehetném meg. 

Miért írom ezt?

Azért, mert biztosan másoknak is lennének olyan szokásai, olyan tevékenységei, hobbijai, amelyeket szívesen végeznének, de mégsem teszik meg, mert „nincsen lehetőségük”. Azzal valóban nem tudunk mit kezdeni, ha búvárkodni szeretnénk, de sem felszerelésünk nincs, sem víz a közelben, de vannak egyszerűbb, hétköznapibb vágyak, amelyek szintén nem teljesülnek. Talán pont az otthonunk elrendezése miatt. Talán azért nem jógázunk, olvasunk, kertészkedünk, festünk, mert nincsen olyan hely kialakítva, ahol ezt megtehetnénk. Így a vágy, hogy szeretnénk, meg is marad vágynak. De érdemes így élni az életünket? Nem csak a gyermekek örülnek annak, ha teljesül a kívánságuk… Lehet, hogy a megoldás sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk. És ha teljesül, nem csak adott pillanatban, tevékenységben lesz örömünk, hanem kiegyensúlyozottabbá válunk azáltal, hogy úgy élhetünk, ahogyan szeretnénk.

Otthonunk nem passzív tér, hanem aktív, értünk változó közeg
, ha mi ezt ki is használjuk! Minden otthonban van lehetőség, csak meg kell keresni! Lehet, hogy tudunk pár négyzetmétert elvenni onnan, ami kevésbé fontos, és meg tudjuk toldani azt a kuckót, amire viszont óriási szükségünk van ahhoz, hogy otthonunk életmódunkhoz igazodjon. Oldjuk meg, hogy néhány lakberendezési ötlettel többet tudjon adni otthonunk!

Én a konyhánkban találtam meg azt a helyet, ami az én kis „szentélyem”, ahol engem sem zavarnak, ha dolgozom, és én sem zavarom családtagjaimat, ha ők még mondjuk, alszanak. Itt minden értem van. Naptár, szakkönyvek, laptop, gyermekeim fényképe, anyák napi ajándékok, rajzok vesznek körül. És persze gondolataim és terveim.
Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

Van olyan tevékenység, amit otthonukban most nem tudnak megtenni? Ha nem a „tervezős típusba” tartoznak, akkor is próbálják ki, hogy eljátszanak a gondolattal, milyen változtatással lehetne megvalósítani! Talán kedvet kapnak a tervezéshez is! Kellemes otthont kívánok!

Laky J. Eszter

Kapcsolódó cikkek:

Otthontervezés - újratervezés

Képek forrása:

1,2,3,4

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem