Szinte mindenhol az anya az, aki az otthon megtervezésének, kialakításának a teendőit kezébe veszi, és legtöbbször igen lelkesen. Sőt! Néha talán túl lelkesen is! Utánajár, számol, rendel, és várja a környezet elégedettségét, örömét, gratulációját. A környezet itt most mondjuk apa és gyerekek. Apa és gyerekek pedig igyekeznek anyának örömet okozni – ha már annyit fáradt -, ezért nem szólnak neki, hogy talán másképp, talán máshol… Mert hát az milyen csúnya dolog lenne…
Otthonunkban szeretnénk megteremteni kedves tevékenységeinkhez, hobbinkhoz, munkánkhoz a megfelelő helyet és lehetőséget. Gyermekeinknek sokáig a játék a legfontosabb tevékenysége, ezért az ő kuckójuk kialakításakor ennek megvalósítása legyen a fő lakberendezési cél. A játék gyermekeink számára több mint szórakozás: tanulás, fejlődés, feszültség-levezetés, kreativitás, önmegvalósítás, megismerés, saját képességek, határok próbálgatása, és még hosszasan lehetne sorolni pedagógiai és pszichológiai jelentőségét.
Összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet gyermekeink játszószobájának kialakításához:
„A legtöbb gyerek számára az első művészi élmények egyikét a képeskönyvek és a mesekönyvek világa jelenti.” (…) A jó könyvillusztráció „Fejleszti a gondolkodást, az esztétikai érzéket; hat a személyiségre.”(G. Pap Katalin, 1999) A könyvek megszaporodásával azonban egyre több a kommersz, „Uralkodnak a kínálatban a kivonatot, a szöveget degradáló, rossz minőségű papírra nyomott mesekönyvek, vagy a szép kivitelű, de csekély irodalmi értékű Disney- könyvek.”(G. Pap Katalin, 1999) A rajzfilmek tovább népszerűsítik az említett figurákat (hercegnők, mackó, autó stb.), és most már mindenhonnan visszaköszönnek: ágyneműről, kispárnáról, bordűrről, szőnyegről, dekorációs matricáról, falfestményről. A gyerekeknek pedig ez fog tetszeni, ha nem lát mást. Pedig mennyivel nagyobb kincs egy eredeti díszítőelem, dekoráció, mint a már előbb említettek!
Már több cikkben említettem, hogy a babavárásra hogyan érdemes készülni, milyen bútorokat érdemes megvásárolni, mi szükséges ahhoz, hogy a baba jól érezze magát otthonában (lakberendezés a babáért). Azt gondolom, legalább olyan fontos, hogy az anya is elégedett legyen környezetével, és az otthon segítse, támogassa őt a várandósság idején, és az otthon töltött időszak egészében. (lakberendezés a szülőért) Az anyák egy-két vagy akár három évet is otthon maradnak gyermekükkel, és nagyon fontos, hogy otthonukban új szerepükkel együtt új helyüket is megtalálják. Nekik a kisbabához, és az ezzel kapcsolatos teendőkhöz kell alkalmazkodniuk, a lakásnak viszont a babához és a mamához is egyformán.
Nagyon megosztja a szülőket a tévézés engedélyezése gyermekkorban, és nekem sem célom, hogy itt és most megírjam a tutit. Azonban van néhány olyan gondolat, amit érdemes megfontolni, bármelyik táborban is foglalunk helyet.
Alapvető szükségletünk, hogy otthonunk a biztonságot jelentse számunkra, ennek jelentősége gyermekeink esetében még hangsúlyosabb. Anya pocakjából kibújva egyre nagyobb teret hódítanak meg, de kezdetben mi jelentjük nekik az egész világot. A kisbabák csak ott érzik magukat biztonságban, ahol bennünket érzékelnek: a mi arcunkat, érintésünket, szívdobogásunkat, hangunkat és illatunkat.
Kell, hogy vidám legyen? Igen. A jó gyerekszoba vidám. Szülőként, nekünk is az a legnagyobb öröm, ha azt látjuk, hogy gyermekük vidám, derűs, felszabadult. Ha tud nevetni, és örömmel, változatosan játszani, akkor tudhatjuk, pszichésen kiegyensúlyozott, és biztonságot érez maga körül.
Figyelték már gyermeküket, milyen figurákon szokott mosolyogni? Milyen ábrák, rajzfilmfigurák, könyvillusztrációk nyerik el a tetszését? Azok, amelyek vidámságot, kedvességet sugároznak magukból. Észrevették, hogy a mesekönyvekben mindig pöttyös a gomba, mindig kerekded a forma, és az állatoknak, emberi szereplőknek is aránytalanul nagy és kerek a feje? Egyik sem véletlen.
Mint minden más, a rend megítélése is eléggé szubjektív dolog. Vannak, akiknél szinte múzeumi körülmények vannak, és csak így tudják elképzelni mindennapjaikat, míg mások a kisebb káoszban is köszönik szépen, jól vannak. A rend, a rendszer segít bennünket, amíg nem kényszeresen pakolunk, súrolunk. A kisebb rendetlenség sem probléma, amíg nem akadályoz, amíg nem hátráltat bennünket.
Mi a helyzet a gyerekszobában?
Mekkora rendet kívánjunk meg gyermekeinktől?
10 hasznos tanács, amivel megszerettetjük a rendet és a rendrakást:
Tudták, hogy a környezetünk nevelni is tud? Egy nagyon egyszerű példa: ha egy épület előtt van hamutál, ott fognak dohányozni az emberek, és oda fogják beledobni a cigarettacsikket is. Ha azonban nincsen erre lehetőség, ledobják, rátaposnak, és odébbállnak maguk után hagyva a szemetet.
Gyermekeinket nem csak mi tudjuk nevelni, hanem megfelelően kialakított szobájuk is. Közvetve így is mi nevelünk, de árnyaltabban, rejtettebben, ebben rejlik pszichológiai előnye, haszna is.
Lássunk 6 tippet, hogyan tudja gyermekünket nevelni a saját szobája!
Előfordulhat életünk során, hogy önszántunkon kívül szükséges a magunk, és gyermekünk (gyermekeink) környezetén változtatni. Olyan esetekre gondolok, amikor hirtelen, előre nem látott okok miatt kell költöznünk, otthont cserélnünk, átalakítanunk. Ilyenkor mi is nehezebben éljük meg a változást, de gyermekeinkben komoly törést is okozhat egy ilyen lépés. A szülők válása a gyermek addigi életét fenekestül felfordítja. Hogyan tudjuk otthonának kialakításával, a lakberendezéssel segíteni az új élethelyzetre való felkészülést? Milyen kapaszkodókkal tudunk szolgálni, hogy ez a nehéz helyzet elviselhetőbb legyen számára?
Mik azok a cookiek?
A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.
Miért jók nekem?
Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.
Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba.
Minden jog fenntartva.