dekoratív ajtó

 

Megérkezni otthonunkba egy fárasztó nap után mindenképpen jó érzés. De ha a  „megérkezés élményét” még néhány kreatív ötlettel, esztétikai ráfordítással tovább fokozzuk, akkor valóban örömmel, felszabadultan, jó közérzettel fogjuk saját otthonunkat birtokba venni nap mint nap.

 

Mi fogad bennünket hazatérve? Kert, bejárati ajtó és környéke, az ajtón belépve pedig az előszoba. Lássuk őket sorban!

Kertkapu, kerítés, kert, udvar:

A ház környéke, és annak külleme adja az első benyomást otthonunkról (az idegenek számára is) ezért nem mindegy, milyen látvány fogad bennünket, amikor hazatérünk. A rendetlen, elhanyagolt porta nem „várja” a lakókat. Lehangoló, elkedvtelenítő hatása van. Egy kis energiabefektetéssel olyanná varázsolhatjuk házunk környékét, ami mindennap meghálálja majd: valóban kellemes élmény lesz hazatérni!

* Az emberek életmódja nem minden esetben engedi meg, hogy olyan növényeket ültessenek udvarukba, melyek mindennapos törődést igényelnek, ezért erre mindenképpen oda kell figyelni a kiválasztásuknál. Vannak azonban szép cserjék, díszfák, igénytelenebb virágok, melyek nagyon szépen mutatnak anélkül is, hogy bíbelődni kellene velük. A kertészetekben segítenek nekünk az igényeinkhez, és  kertünkhöz  legmegfelelőbbeket kiválasztani (mennyire napos, árnyékos a kert, milyen a talaj, mekkora területet szeretnénk beültetni stb.).

* Ha egyszerűbbnek véljük a cserepes növények gondozását, mint a földbe ültetett növények ápolását, válasszuk azokat! A cserepes virágokat könnyen áthelyezhetjük, ha változtatunk az udvar kialakításán, vagy új növényeket hozunk, és szeretnénk a régieket máshová tenni. A cserepes növényeket lehet csoportosítani is: sorba rendezve, de más virágtársaikkal kompozícióban, csoportba rakva is szépek.

* Vannak, akik a klasszikus cserépedények látványát szeretik, míg mások a vidám, színes műanyag, bádog vagy kerámia edényeket. Mindegy melyiket választjuk, de a tálalás is fontos, ne feledjük! (Ne margarinos dobozva tegyük virágainkat, amin félig leázva még az árcédula is látható!) Sok-sok kreatív ötlettel találkozhatunk, amiből már csak ki kell választani a nekünk leginkább tetszőt! Áldozzunk erre időt, ezt egyszer kell megtennünk!

* Virágaink a kerítést, a kapu környékét is díszíthetik, így már az utca elején sétálva is hívogat majd bennünket a szép látvány! (A legegyszerűbb kerítést is megszépítik!)

* Legyen az egész udvar összképe rendezett, és tiszta. Nem egyformán igényünk a rend (vannak végletek), de a rendezettség mindenképpen pozitív pszichológiai hatású. Szeretjük az átláthatóságot, az egyensúlyt – ez jó esetben egy bohémebb, vadregényesebb kertben is fellelhető.

színes bejárati ajtóBejárati ajtó és környéke:


Naponta többször fordulunk ki és be az ajtón, sok esetben ügyet sem vetve arra, hogyan is néz ki. Pedig egy tiszta, ízléses, esztétikus bejárat higgyük el, annyiszor tölt el kellemes érzéssel bennünket, ahányszor használjuk. Egy kedves ajtódísz, vidám lábtörlő, vagy az ajtó tövében elhelyezett virágtartó barátságossá teszi a fogadtatást. Többet jelent, mint gondolnánk!

Előszoba:

Legfontosabb feladata, hogy konfliktusok nélküli, kényelmes indulást és érkezést biztosítson. A lakók száma,  életkora és életmódja meghatározza, melyek a legfontosabb bútorok az előtérben. Valahol elegendő egy állófogas (egyszemélyes garzonok), míg egy többfős család kabátjainak, cipőinek, táskáinak már lehet, hogy csak egy széles előszoba teljes beépítése (kalaptartó, fogas, cipőszekrény, pad) biztosít kellemes használatot. Ha mindennek van elegendő hely, elkerüljük a folyosót elfoglaló kabátokon és cipőkön való átkelést – és mérgelődést.  A cipőket, dzsekiket, táskákat is lehet esztétikusan tárolni, ráadásul a szép előtérben vidámabb a készülődés.

tágas előszobaOtthonunk udvarával, előterével hangulatot teremtünk az egész lakáshoz. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a szépen megterített asztal már előre ráhangol bennünket a finom ebédre. Kényelembe helyezzük magunkat, kikapcsolunk, és várjuk azt, hogy aztán jól is lakhassunk.

Laky J. Eszter


Képek:

http://indulgy.com/post/1ROiDQ0TY1/what-a-welcoming-entry-way
http://bit.ly/13jER4y

 

Kapcsolódó cikkeink:

Kertelünk

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem