állattartás otthonunkbanSzomszédom, amikor nálunk járt, megjegyezte, nagyon bátrak vagyunk, hogy két kisgyermek mellett állatot tartunk. Azt gondolom, csak aki korán negatív tapasztalatokat szerzett az állatokkal kapcsolatban, az mondhat ilyet. Bár próbáltam neki elmagyarázni, hogy az állattartásnak mi igenis csak pozitív hatásait érezzük, be kellett látnom, a meggyőzése sikertelen vállalkozás volt. Pedig veszélyt csak a nem megfelelően tartott állattartás jelenthet.

 


Ha az állat igényeit, szükségleteit (mozgásigény, megfelelő alapterület, tisztaság, oltások stb.) nem biztosítjuk, akkor megváltozhat magatartása, vagy ha mi, állattartók mulasztunk (nem takarítjuk el kedvencünk piszkát), akkor betegségeket okozhat. De ha felelősséggel tartunk állatot, nagyon meghálálja, pszichénkre jó hatással lehet, és még személyiségünket is fejlesztheti!

Lássuk miként!


1. Az állat társ. Sok esetben az egyedül élőknek, válás után a kisgyereknek, a mindennapi támogatást jelentik, csökkentve a magányossággal járó lehangoltságot (az állat szeretet ad, az embernek pedig van kivel törődni - pszichológiai jelentősége óriási).

2. Már az állat puszta jelenléte pozitív fiziológiai hatásokat vált ki az emberből (vérnyomás és pulzusszám csökken, jótékonyan hat a légzésre, és csökkenti a stressz hormonok szintjét a szervezetünkben).

3. Aki háziállatot tart, az elégedettebben él, ritkábban lesz súlyos beteg, és gyorsabban épül fel a traumákból.

4. Az állatterápia hívei szerint az állatok oldják a feszültséget, csökkentik a félelmet, szorongást, javítják a kedvet, és kiegyensúlyozottsággal ajándékozzák meg az embereket.

5. Az állatterápia számtalan területen használható, pl.: tanulási problémák, családi feszültségek, lelki terhek, fejlődési rendellenességekkel élők, mozgáskorlátozottság, kommunikációs problémák, beszédzavarok.

6. A terápia során a legnagyobb hangsúlyt az érintés kapja, ezért célszerű kellemes tapintású, szőrös, puha tapintású állatfajt választani, bár ma már igazolt, hogy bármilyen házi kedvenc, akár egy kis halacska is jó hatással lehet testünkre és lelkünkre.

7. Kutatók azt is megállapították, hogy az állatokkal történő normális interakció, fejleszti a gyerekek szociális kompetenciáját, hiszen az állattartás által megtanulják azt, hogy van, akikről gondoskodni kell, és akikért felelősséget kell vállalni. Egy háziállat minden gyereket képes motiválni, még a magába forduló, kezdeményezésre más módon akadályozott gyerekeket is. A feszültségekkel teli, agresszív gyerekek görcseinek oldásában, valamint a túlmozgásos gyerekek lecsillapításában is szerepet kaphatnak. Még az önbizalom fejlesztésében is támogathat egy feltétel nélkül szerető kutya.

8. A házban tartott kedvencek figyelmet és törődést igényelnek, amit többszörösen meghálálnak azzal, hogy gazdagítják és színesítik a gazdik életét. Egyes elméletalkotók azt feltételezik, hogy az emberi lélek mélyen gyökerező szükséglete, hogy az állatok közelségében éljen, ami a gyerekekben még nincs elfojtva, és így erősebben nyilvánul meg. A mai elidegenedő világban a hobbiállataink szinte emlékeztetnek arra, hogy az emberek és az állatok összetartoznak, és egymásnak elválaszthatatlan társai már évezredek óta.



Építsünk arra az ösztönös szeretetre, amit a gyermek érez a kisállatok iránt, és pozitív tapasztalatokkal erősítsük meg! Legyen jó élménye az állatokkal kapcsolatban, és korán tanítsuk meg azt is, miként kell gondozni, tisztán tartani, ellátni. Mielőtt állatot választunk, olvassunk utána, vagy kérjünk állatgondozással foglalkozó szakemberektől tanácsot, hogy a mi életmódunkhoz milyen állatot ajánl. A különböző állatfajoknak különböző az emberekhez való viszonya, mások az elvárásaik, és nekik is van személyiségük – ahogy nekünk, gazdijelölteknek is. Otthonunk mérete, kialakítása is szempont lehet, ha állatot választunk. Nagy mozgásigényű kutyát ne kínozzunk egy pici panelban, ha pedig ritkán vagyunk otthon, egész nap dolgozunk, akkor pedig ne kifejezetten társaságkedvelő kutyust vegyünk magunkhoz! Az állattartás is megkíván bizonyos pszichológiai ismereteket - hasznosítsuk ezeket a lakberendezésben!

A kisállat tartása legyen pozitív élmény állatnak és gazdijának egyaránt!

 

Laky J. Eszter

 

Felhasznált források:


Független Természetgyógyászati Portál - www.naturastart.hu
http://naturastart.shp.hu/hpc/web.php?a=naturastart&o=1163845957

 

mindenkilapja.hu
http://negylabudoktorok.mindenkilapja.hu/html/18209157/render/terapia-allatokkal

 

Magyar Fejlesztőpedagógusok és Gyógypedagógusok Nemzetközi Szakmai Egyesületének honlapja:
http://fejlesztok.hu/segedletek/pedagogiai-segedletek/121-allatok-terapias-hatasai.html

 

Házipatika
http://www.hazipatika.com/eletmod/tudomanyos_erdekessegek/cikkek/nagy_segitseget_nyujtanak_a_terapias_allatok/20120102123822

 

 

Képek forrása:

http://blog.sfgate.com/pets/2011/08/30/innovative-cat-door-uses-microchip-technology/
http://www.dimensionsinfo.com/how-big-is-a-dog-cage-2/
http://idealpetstuff.com/5-best-eco-friendly-cat-house-design-for-your-loving-pet.html
http://www.thisnext.com/item/556F6FEB/Contempo-Stainless-Pet-Gate-3
http://decorhacks.com/2013/07/pet-nook

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem