műemlék belvárosAzt hiszem, amikor lakóhelyet választunk magunknak, nagyon fontos szempont lehet, hogy a település belvárosa, sétálóutcája, központja milyen érzéseket vált ki belőlünk. A város szíveként emlegetjük, hiszen a város életének motorja a főtér. Sok esetben ez a városrész tekinthető az óvárosnak, ahol a legrégebbi épületek, műemlékek, szobrok állnak. Az épületek, pedig megőrizve hajdani küllemüket, árulkodnak múltról, történelemről, korszakokról. Az épületek stílusa, díszítőelemei (indák, stukkók, pillérek, oszlopok, homlokzat stb.), ha vigyázunk rájuk, meghatározzák az egész város hangulatát. És az egyes emberekét is. Csak figyelni kell rájuk!


Az általános és középiskolásokat tanórákon, és tanórán kívül (városismereti vetélkedőkön) is igyekeznek megismertetni a saját városuk történelmével, legfontosabb műalkotásaival, művészeivel, hírességeivel, de később ez a törekvés mintha veszítene erejéből. Pedig kellemesebb a séta, ha nem csak a cipőbolt kirakatát figyeljük, és azt, hányan állnak a fagyisnál, hanem azt is, műemlékeink, műemlék jellegű épületeink milyen varázslatosak!

A műélmény minden esetben pszichológiai élmény is. Érzelmeinkre, hangulatunkra hatnak a műalkotások, sőt, úgy is érezhetjük, többek is leszünk egy-egy mű befogadása után. Belvárosunk épületei, utcácskái, szép terei is kedvezően befolyásolhatják hangulatunkat. Régen itt sétáltak, találkoztak, vásároltak, ettek-ittak és beszélgettek a város lakói. Gyermekként még nekünk is meghatározó élmény volt „bemenni a belvárosba”. Ma már az üzletek, boltok, éttermek és kávézók bevásárlóközpontokba, plázákba költöztek át. Ritka, ha egy-egy város meg tudta tartani ezeket a lehetőségeket a belvárosában, pedig hangulatosabbak, vonzóbbak, mint „plázás” társaik. (Egy-egy kastélyszálló hangulata sem összehasonlítható egy modern szállodáéval. Aki ide jön vendégként, pontosan azt a pluszt kívánja, amit egy ilyen épület meg is tud adni. Itt az elegancia, a tekintély minden négyzetméteren érezhető.)

A sétálóutca épületei igazán szerethetők. Érdemes bekukkantani kapualjakba, ahol még rejtett kincseket, freskókat, szobrokat is láthatunk, illetve a lépcsőházakban kanyargó márványlépcsők és díszes korlátok további szépséget közvetítenek.

Ilyen épületben élni mindenképpen kiváltság. Érdemes lakberendezővel, belsőépítésszel konzultálni, aki segít abban, hogy az igényekhez, életmódhoz is igazodjon a lakáskép, de megmaradjon az a hangulat is, amitől különleges egy ilyen lakásban élni. Fontos, hogy összhang legyen a kint (városkép) és bent (otthon tere) között. A városkép ráhangol bennünket arra az élményre, amit otthonunktól várunk, és fordítva. Hátrányait küszöböljük ki (korszerűsítéssel), előnyeit pedig domborítsuk (szép ablakfülkék, boltíves térelosztás hangsúlyozása) lakberendezési trükkökkel, eszközökkel!

műemlék belváros vakolatÓriási lehetőséget rejtenek ezek az épületek, lakások, de sajnos sok esetben nincsenek megbecsülve. Szinte minden városban vannak szép, felújításra szoruló műemlék jellegű épületek, melyeknek nincsen gazdája, vagy a gazdának nincsen pénze, engedélye a felújításra. Pedig az egész városképért, a város hangulatáért, és a mi hangulatunkért is sokat tudnának tenni!

Laky J. Eszter

 

Kapcsolódó cikkünk:

Szökőkút a belvárosban, vagy új aszfalt a külvárosban?

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem