munkahely kialakítása

 

Talán mindenkinek vannak (pozitív és negatív) tapasztalatai arról, hogy mennyire befolyásolhatja aktuális munkakedvünket az, hogy milyen környezetben kell dolgoznunk. Pont ebből kifolyólag azt gondolhatnánk, aki saját otthonában dolgozik, annak bizonyára édesebb a munka. Otthon dolgozni mindenképpen kiváltság, mégsem biztos, hogy önmagában elegendő a boldogsághoz.


Nagyon vonzónak tűnik a lehetőség, hogy otthon dolgozzunk meg a betevőért, de nem mindenki tud (szeret) egyedül dolgozni. Ismernünk kell önmagunkat ahhoz, hogy fel tudjuk mérni: van-e önfegyelmünk, és tudunk-e száz százalékosan koncentrálni akkor is, ha körülöttünk nincsen más (szintén munkát végző) személy. Aki alapvetően nem egy „magányos” típus, annak lehet, hogy kifejezetten visszaveszi a munkakedvét otthoni irodája.

Az is lehet, hogy szeretünk egyedül lenni, és tudnánk is otthon dolgozni, ha nem látnánk meg további ezer tennivalót a ház körül. Tudjuk, érezzük, hogy a számítógép mellett kellene ülnünk, de olyan nagy a kertben a fű, és az autót is most lenne jó lemosni… Otthon dolgozni csak úgy lehet, ha van egy rendszer, amit betartunk, és el tudjuk választani a házimunkát a pénzkereső munkánktól.

Ha úgy gondoljuk, hogy munkánk, életmódunk, és személyiségünk is alkalmas arra, hogy otthon dolgozzunk, akkor is még van egy fontos tényező, ami befolyásolhat (segíthet, vagy gátolhat) bennünket, ez pedig a KÖRNYEZETÜNK.

Milyen a jó otthoni munkahely?


1.Ne ideiglenes helyeket keressünk, ahol éppen nyugtunk van a családtól, hanem igyekezzünk munkavégzésünkhöz állandóságot teremteni. Segíti a ráhangolódást, ha mindig ugyanott vár bennünket a munkánk. (Bár ma már okostelefonok, és laptopok segítségével bárhol lehet ügyet intézni, nem biztos, hogy hatékonyan tudjuk művelni.)

munkahely otthon2.Legyen elkülönítve a munkahely a lakáson belül! Ha nincs is mód arra, hogy külön helyiségben legyen kialakítva otthoni irodánk, azért valamilyen térelválasztási lehetőséggel érdemes élni. Olyan helyen rendezkedjünk be, ahol a munkavégzés ideje alatt nyugalomban lehetünk. Az együtt élők szokásain múlik, hogy ez hol valósítható meg: előszobában, hálószobában, konyhában, vagy akár az erkély beépítésével.

3.Csak kényelmes helyen lehet dolgozni! Ha szűknek, sötétnek, hidegnek, kényelmetlennek érezzük házi irodánkat, akkor inkább el sem kezdünk dolgozni, vagy amint lehet, menekülünk onnan. A (természetes) fény, a megfelelő hőmérséklet és a kényelmes bútor alapkövetelmény. Nem szabad, hogy hiányosságokkal foglalkozzunk munkánk helyett, legyen természetes a kényelem!

4.Legyen esztétikus, rendezett a munkahelyünk! Egy szépen kialakított, rendezett munkaállomás motivál bennünket. Ahhoz, hogy munkánkra tudjunk koncentrálni, ahhoz meg kell találni a színekben, dekorációkban is az egyensúlyt.

  • Legyen letisztult a körülöttünk lévő környezet: kerüljük a zsúfoltságot és a vibráló színeket!
  • Legyenek személyes, kedves tárgyak körülöttünk, de ne annyi, hogy elterelje figyelmünket, vagy akadályozzon bennünket a munkánkban!
  • Legyen egyéniségünkhöz illő a dolgozószoba is!


5.Munkahely a munkához: Ha otthoni munkahelyünkön vendégeket, ügyfeleket is szeretnénk fogadni, akkor bejárathoz közeli helyet válasszunk, ha viszont munkánk nem tartozik másra, kerülhet a lakásunk eldugottabb pontjára is! Ha nincsen a „helyén kezelve” otthoni munkánk, konfliktusokat idézhet elő családon belül: valaki valakit zavarni fog. Az otthon minden családtagé, ne kerüljön háttérbe senki azért, mert apa vagy anya otthon dolgozik!


Ha nagyon odafigyelünk minden részletre, akkor is előfordulhat, hogy elsőre nem sikerül otthonunkban kialakítani a tökéletes munkahelyet. A puding próbája az evés, ez otthoni munkahelyünk esetében is igaz. Mielőtt véglegesen bebútorozzuk a választott sarkot, próbáljuk ki (Pl.: üljünk le oda egy könyvvel, tudunk-e nyugodtan olvasni)! Ha az első próbákat kiállta a kiszemelt kuckó, lehet apránként tökéletesíteni, hiszen a célunk, hogy teljesen kiszolgáljon bennünket: ne legyenek zavaró tényezők, amire viszont szükségünk van, az legyen mindig kéznél!

A gyermek „munkahelye” a tanulószoba, vagy tanulósarok. Olvasd el cikkünket, melyből megtudhatod, gyermekeink tanulását hogyan segíthetjük a megfelelő környezet kialakításával!
Tanulósarok, amit szeretünk

Laky J. Eszter

Képek forrása:

www.houzz.com

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem