tetőtérRégen a padlástereket, tetőtereket tárolásra használták. Titokzatosak és zegzugosak voltak, de a felső, szellemi világ jelképeként is számon tartották őket. A házat, és részeit a pszichológia is használja asszociációként: a pince ebben az esetben a tudatalatti, a ház a tudat, és a tető lesz a felettes én. Felfelé tekinteni, felfelé menni, és fent lenni a személyiségünk szempontjából mindenképpen pozitív élményt jelent: céltudatosságról, kitartásról és önbizalomról árulkodik. Környezetpszichológiai vonatkozása is fontos: felülről sokkal többet, és messzebbre látunk, kitárul előttünk a világ. Egy kilátón fent lenni, majd onnan körbetekinteni a szabadság érzetét kelti bennünk. Ott fenn könnyebbnek érezzük magunkat, olyan, mintha mi lennénk a világ közepe. Tetőtérben lakni csak úgy érdemes, ha a berendezéssel sikerül megtartanunk, kihangsúlyoznunk különleges hangulatát.

 

Néhány ötlet tetőtér beépítéséhez:

1.    A tetőt (de bármit, ami fölöttünk van) akkor érezzük biztonságosnak, ha könnyű. Legyen az egész tetőtérre jellemző a könnyedség, a légiesség! Bizonyos színeket és bútorokat akkor is nehéznek észlelhetünk egy padlástérben, ha máshol nem tűntek annak. Lehet, hogy az alsó szinten barátságos, meleg barna szín fent nyomasztóvá válik. A tető bezárja a fölöttünk levő teret, amivel biztonságot nyújt. Oltalmaz bennünket, megóv – de csak ha világos színeket használunk. A sötét színek pont az ellenkezőjét okozzák: fenyegetően hatnak. A fehér szín egy kisebb tetőteret is kitágíthat, optikailag megnövelheti a teret. A sarkokat és zugokat se tömjük be sötét bútorokkal, mert lezárják az egyébként szétterülő helyiséget. Kellenek a sötétebb színek is ellensúlyként, de a tér közepén, és csak kisebb felületeken használjuk őket! 

2.    Legyen szellős és áttekinthető a padlástér! Kerüljük a zsúfoltságot, mert nem csak a rendelkezésre álló teret nyomja össze, hanem bennünket is. Alacsony, világos színű bútorokat használjunk, egy-egy sötét kiegészítővel, dekorációval. Csak annyi bútort költöztessünk fel, amennyit muszáj, hiszen a szabadság élménye akkor lesz meg, ha a „magaslati” levegő átjárja a tetőt. Tárolásra a parapet alatti területet érdemes kihasználni: világos polcokat, alacsony komódokat, beépített szekrényeket tervezzünk.

világos tetőtér3.    Engedjük be, és tartsuk is bent a napfényt! Közel az éghez, fák és épületek fölött mindig világos van, mindig sok a természetes fény. A sok fény pedig pozitívan befolyásolja a közérzetünket, ezért érdemes fehér színű falakkal és bútorokkal visszaverni, és nem sötétekkel elnyelni. Árnyékolót csak akkor használjunk, ha a meleg miatt szükséges, egyébként pedig élvezzük a szép ég látványát!

4.    Alkalmazkodjunk a szerkezethez! A tetőtér gerendáival, nyílászáróival, a feljáróval, korláttal olyan belső teret hoz létre, amit nagyon izgalmasan ki lehet használni. Építsük be otthonunkba ezeket az elemeket úgy, hogy együtt éljenek a többi bútorral, és velünk is.

5.    A padlás sokakban egészen gyermekkorig visszanyúló élményeket, emlékeket hív elő. Olyan hely, ahová öröm volt a nagymamánál felmenni, ahová elképzeltük búvóhelyünket a világ elől. Érdemes úgy kialakítani, hogy különleges maradjon. Attól függően, hogy csupán egy helyiséget, vagy esetleg egy teljes lakást képzelünk el a tetőn, más igényeknek szükséges megfelelnie. Ha mondjuk csak egy dolgozószobát, vagy egy hálót szeretnénk a padláson, az lehet kuckós, minél több személyes holmival. Ha egy teljes lakást szeretnénk a tetőtérben, akkor már több funkciót, igényt kell figyelembe venni. Érdemes többször végigjárni, ötletelgetni, mielőtt belevágunk: mit szeretnénk egy térben használni, mit elkülönítve, leválasztva. Legyen meg a szabadság-érzésünk is, de legyen egy padláskuckónk is valahol, ahol kedvünk szerint foglalkozhatunk hobbinkkal, kedves tevékenységünkkel. Felnőttként is jó néha elvonulni a világ zajától egy békés padlásszobába.

Laky J. Eszter

Képek:
http://www.stylisheve.com/colorful-and-lighted-stockholm-attic-apartment/

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem