tartós élelmiszerek tárolásaRégen a teli éléskamra egész évre a biztonságot jelentette a ház lakóinak. Nagyszüleimnél télen a disznóvágással kezdődött meg a következő évre való felkészülés: elfoglalták helyüket a spájzban a kolbászok, sonkák, szalonnák. Tavasztól őszig az éppen frissen termő zöldségekből és gyümölcsökből elkészültek a savanyúságok, befőttek, melyek ízlésesen, rendben elhelyezve sorakoztak egymás mellett a polcokon. Imádtam az éléskamra hangulatát, jó érzés volt végignézni a sok finomságon.

Szerintem minden háziasszony álma, hogy legyen a házban egy pici helyiség, ahová bespájzolhat. Egy ízléses, gusztusosan berendezett éléskamra motivál bennünket az ételek elkészítésében, a főzésben, sütésben is. Az esztétikus elrendezés segít is minket: az áttekinthető polcokon, kosarakban rögtön észre vehető, ha például valami elfogyott, vagy megromlott.


A spájzot érdemes a lakásban hűvös helyen kialakítani, és a szellőztethetőség sem utolsó szempont. Fontos a mesterséges fény, hiszen általában csak kis ablaka van a kamráknak. Egy nagyobb helyiségbe akár a fagyasztóláda is elfér, de a kisebb kamra is jó szolgálatot tehet, ha praktikus. Minden falát építsük be keskeny polcokkal, esetleg zsebes tárolóval, de nagyon esztétikusan mutat az is, ha fali akasztókra ferdén kosarakat helyezünk. A polcok függőleges távolságát érdemes variálni: legyenek egymáshoz közelebb, és egymástól távolabb is polcok, így mindennek lesz majd helye. A befőttes üvegeket lehet egyből a polcokra rakosgatni, de a konzerveket, zacskós tésztákat, száraz élelmiszereket, fűszereket előbb még valamilyen tároló dobozba szükséges helyezni, hogy ne potyogjanak, dülöngéljenek, amikor odanyúlunk. Vannak olyan élelmiszerek, amelyeket műanyag tároló dobozokba is tehetünk, de a legjobb, ha szellős vászonzsákokat, vagy fonott kosarakat, drótkosarakat használunk. A kevésbé „tiszta” élelmiszereket (krumpli, hagyma) tegyük alulra, akkor nem piszkol rá másra. A leggyakrabban használt ételek legyenek kéznél, ahogy belépünk, velünk szemben. Az azonos típusú élelmiszereket egy helyre pakoljuk, a rendszer megkönnyíti a napi használatot. Az italokat, szörpöket palacktartóba tegyük. Bár a befőttes üvegek, konzervdobozok általában henger alakúak, a tárolóeszközök (dobozok, kosarak) választásánál a négyszögletes a praktikusabb, hiszen szorosan tudjuk őket egymás mellé tenni.

spájz esztétikusanA rendszerezett, átlátható éléskamra önmagában is esztétikus, de ha szeretnénk még egy kicsit hangulatosabbá varázsolni, akkor dekorcsipkével, dekorpapírral díszíthetjük a polcokat; szép kártyákkal, címkékkel a dobozokat és üvegeket; sőt egy csokor szárított fűszernövénnyel még a levegőt is felfrissíthetjük.

Azt hiszem, az emberekben van egy ősi, gyűjtögetési vágy, annak ellenére, hogy már mindenhez hozzájuthatunk, akár úgy is, hogy ki sem mozdulunk otthonról (megrendeljük, és a futár házhoz hozza). Az ételek nagyobb mennyiségben történő tárolása a kényelmünket is szolgálja: egy nagyobb bevásárlás után napokig, vagy hetekig elég a spájzból elővenni, amire szükségünk van. A házi ízeket nem helyettesíti semmi, így a befőzés sem fog kimenni a divatból. Takaros, kedves kamrával várjuk az idei lekvárokat, befőtteket!

Laky J. Eszter

Képek forrása:

http://personalorganizing.about.com/od/kitchenorganization/tp/KitchenOrganization.htm
http://kpitv.com/wp-content/uploads/2013/05/The-use-of-Cupboard-pantry-cabinet-in-small-kitchen.jpg

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Copyright © 2012 - 2019
Tuti Szoba. Minden jog fenntartva.

Kapcsolat ÁSZF Adatvédelem